A törzsvendég beles a tálalóablakon...

- maga itt az új szakács?

- nem... csak Perwollal mosva...

Elegem van a télből... a hidegből... a sötétből...

napfényt akarok, és kellemes meleget...

ilyen időben majdnem tovább tart felöltözni, mint maga az út... pláne, hogy a motorozáshoz kicsit több cuccot kell magamra rángatni... alul három, felül öt-hat réteg ruha... mozogni alig bírok benne... de kell, mert éjjel kettő után, amikor hazafelé húzom a gázt, elég kemény hidegek vanak már... mondjuk az is igaz, ha borulnék, akkor azt meg sem érezném a vastag öltözet alatt...

szerencsére a borulást eddig sikeresen megúsztam, bár bőven volt rá esély az elmúlt pár hétben... volt hó, jég, latyak... néztek is az autósok, meg a gyalogosok a járdáról, ki az az őrült, aki nyolc-tíz centis hóban motorozik...

a legszebb szakasz... az északi összekötő vasúti hídon szoktam lerövidíteni az utat... a havazás után néztem is, hogy milyen szépen le van takarítva, még homokkal is felszórták... az óbudaiak... a híd felétől vastag hó és jégpáncél... az újpestiek nem csinálták meg... kénytelen voltam visszafordulni, mert a Duna felett irdatlanul csúszott... jó kis kerülő volt...

egy szó, mint száz... jöhetne már a tavasz... tudom, még csak január vége van... de akkor is...

Személy szerint engem nem érint... motorral járok dolgozni... bár a sok béna autós, akik egyébként csak nyaralásnál használják az autójukat... egy évben egyszer... érdekes mutatványokkal szórakoztatnak...

család szinten viszont érintettek vagyunk, hiszen a srácoknak iskolába kéne menniük... nem is közel (és majd „ledolgoztatják” velük a kiesett napokat)...

a Kedvesnek dolgozni KELL mennie, hiszen el kell látnia a kismamákat és a kisbabákat... ezért kutyagolhat át gyalog az Árpád-hídon, meg onnan a rendelőig... illetve nyomoroghat a tömegben a még működő járatokon...

valószínű, hogy sok ezer ember így van ezzel... főleg a napi vagy órabérben dolgozók...

a BKV-sok ennek a sok-sok ezer embernek okoznak kellemetlenséget, jókora anyagi kiesést, ami a mostani válságos időben még keményebben érint mindenkit... a BKV-sok főnökeinek nem okoz ez gondot... hiszen azok autóval járnak... és anyagi gondjaik sincsenek napi szinten... 

mit is akarnak elérni a sztrájkkal?... fizetésemelést.. nem is keveset...

kedves BKV-sok!... nem tudok szimpatizálni veletek!...

elmondanám... az én szakmámban lassan öt éve nem emelkedtek a bérek, sőt csökkentek...

tegnap viccből mondtam a főnöknek, hogy mi is béremelést kérünk, annyit, mint a BKV-sok... vagy különben sztrájkolunk...

mi is volt a válasz?...

akkor nyugodtan kereshetünk másik munkahelyet!...

kedves BKV-sok... elhiszem, hogy több fizetést szeretnétek... több juttatást szeretnétek...

csak egy-két dolgot ne felejtsetek el!...

a más szektorokban dolgozók a tized része juttatást és kedvezményt se kapják meg, mint ami ti (amit ráadásul ti évtizedek óta élveztek)...

sőt... a fizetésük közel nincs arányban a tudásukkal és az elvégzett teljesítménnyel...

ha valakinek kéne fizetésemelést adni, akkor azt egészségügyi dolgozóknak... ott is elsősorban az alsóbb szinten (nővérek, ápolók, segédszemélyzet) dolgozóknak kéne adni... ők megérdemelnék...

szóval nem tudok szimpatizálni veletek kedves BKV-sok...

és még miért?...

hogy csak a saját szakmámról beszéljek...

nekünk magunknak kell megvenni a munkaruhát, és magunknak mossuk... nincs útiköltség-térítés... nincs ebédidő, és kötelező munkaközi szünet... napi 12-20 órát dolgozunk, szintén veszélyes üzeni körülmények között... és két ilyen műszak között gyakran nincs meg a nyolc óra pihenő sem...

a szakmánkban dolgozók több mint fele nincs bejelentve, vagy kis-könyvvel dolgozik (állandóra)... nincs fizetett szabadság és nincs táppénz... nincs családi juttatás...

gyakran még a fizetésünket sem kapjuk meg... ami átlagban kevesebb, mit a ti mostani béretek (emelés előtt)... vagy kevesebbet kapunk, és azt is később, mint a megegyezett összeg és időpont ...

és bármelyik percben kirúghatnak minket...

kedves BKV-sok... kapjátok be!...

figyeltetek volna oda, hogy a főnökeitek hol nyúlják le a lóvét... ha csak azt „fogjátok meg”, most mindegyikőtöknek kétszer ennyi lenne a fizetése...

Ma öt éve, hogy elkezdtem írni a blogot…

több, mint 700 bejegyzés „született” ez idő alatt… bár az utóbbi időben eléggé ritkán írok…

azért a látogatottságra nem lehet panaszom, hiszen a kezdetek óta 180000 olvasóm volt a világ számos (72) országából…

A honlapom látogatottsága is egyenletesen emelkedik… a tavalyi 130000 látogató átlagban 3,5 oldalt nézett meg rajta (több, mint 450000 oldalletöltés)…

indítása óta (2006 november) összesen a 320000.  látogatónál tart…

a főoldalon látható számláló csak idén április közepén került fel rá… ráadásul nincs minden oldalra bekódolva (pl. az Elon album és aloldalai, amit egy másik számláló számol… az évente még néhány ezer látogatás) …

Józsi bácsi kb. nyolcvan éves... törzsvendég az étteremben, minden nap jön, eszik egy menüt, elücsörög vagy egy órányit... közben kiolvassa az újságját...

kedden a tálalóablakban (egy redőny takarja a vendégtértől) ezt találtam becsomagolva így...

ez volt benne...

A régi mondás szerint… a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve…

következménye:

tehát bérelt helyem van odafenn… Szent Péter barátom… egyszer majd találkozunk…

remélem ott is jó bulik vannak esténként J…

Újra itthon…

tegnapelőtt reggel koránkelés forgott fenn… hiszen azt mondta a doki, hogy kilencre legyek a felvételi irodánál… jóval korábban ott voltam, mivel a Kedvesnek mennie kellett tovább…

kicsit késett a felvételes nővér… gondolom dolga volt… aztán sorban hívta be az addigra szép számú várakozókat… sajnálattal közölte, hogy ő felveszi ugyan az adatokat, de az orvosra várni kell, mert műtőben van éppen…

közben kiderült, hogy az előzetes vizsgálatoknál a vérképem leletemből valami lemaradt… így ismét „önkéntes véradó” lettem…

mivel az orvos továbbra sem került elő… dél körül közölték, hogy menjünk fel az osztályra, majd egyszer jön az orvos is…

kihasználva az alkalmat, „megtámadtam” a büfét, mivel reggel a Kedves tanácsára nem ettem… bejött neki, hogy lehetséges még vérvétel… és már jelzett a „belügyminiszterem”, hogy valamit juttassak neki is…

délután jöttek sorban az orvosok, és felvázolták a menetet… a lényeg, hogy éjfélig „dőzsölhetek”, de utána se inni, se enni nem szabad…

késő este kaptam egy véralvadás-gátló injekciót… és le kellett zuhanyoznom egy elég kellemetlen szagú fertőtlenítővel…

mivel gyárilag elég későn fekvő vagyok… sokáig olvastam a magammal vitt könyvet… ezért kicsit kellemetlenül érintett a hajnali ébresztő… a nővér fél hat körül elkezdett felkészíteni minket a ránk váró műtétre (négyünkre került sor a kórteremből)… később mindenki kapott kanült… nálam sajnos csak a harmadik kísérletre sikerült jól, jó helyre beszúrni… és beindította az első liter infúziót…

később jött az orvos, és filccel bejelölte a lábamon a vágáshelyeket… amit elég döbbenten néztem, mert egyértelműen egy vízrajzi térképre hasonlított…

mivel az infúzióval oda voltam kötve az ágyhoz, szépen eldőltem, és szunyókáltam egyet… a betegszállító ébresztett fel, hogy itt az idő… és áttolt a műtőhöz… ahol egy műtős szépen fazonra borotvált, utána átinvitált a műtőasztalra… ott először megkaptam az altatóorvostól a gerincembe az érzéstelenítőt, aztán mindenféle műszereket aggattak rám… valamint elindították a második liter infúziót…

néhány perc múlva deréktól lefelé úgy éreztem, mintha nem lennék… pontosabban úgy érzékeltem, hogy fekszem simán, aztán láttam, hogy a lábam majdnem derékszögben felemelik, hogy lekenjék fertőtlenítővel… ezt persze a paraván fölött láttam, mert az igazi horrort eltakarták előlem… nem mintha kíváncsi lettem volna rá…

amíg a műtét zajlott, kedélyesen beszélgettünk, főleg a szakmámról… a doki meg is jegyezte közben, hogy ők azért dolgoznak rajtam, és mindjárt készen vannak…

tulajdonképpen simán ment minden… egy apró bajom volt csak, hogy fáztam… de azt mondták, hogy a műtőben direkt van ilyen hűvös…

miután bekötöztek visszavittek a kórterembe, az ágyamba… elindították a harmadik liter infúziót, aztán simán elaludtam… ez úgy dél körül lehetett… az orvos ébresztett fel délután, hogy megkérdezze, hogyan érzem magam…

mivel még hatott az érzéstelenítő, nem éreztem fájdalmat, és rendkívül furcsa érzés volt, ahogy megfogtam a combomat… mintha valaki másét szorongatnám… a kezem érzékelte, a lábam nem…

nagyjából tíz óra környékén éreztem, hogy elmúlt a zsibbadás, tudok mozgatni mindent újra… addig szépen olvasgattam… amikor biztos voltam a dologban, akkor szóltam a nővérnek, aki eltávolította a katétert, és adott egy injekciót (véralvadásgátlót)… nem sokkal később óvatosan felkeltem, és kitipegtem a mosdóba, ahol minden erőlködés nélkül könnyítettem magamon…

érdekes módon nem fájt a lábam… csupán nagyon merevnek éreztem… csak a bokámnál éreztem némi nyilallást…  a biztonság kedvéért azért kértem egy fájdalomcsillapítót, amivel reggelig elvoltam…

reggel átkötöztek, kiszedték belőlem a kanült… utána lesz, ami lesz alapon lementem a földszintre (lifttel), a büfébe inni egy kávét… ezt később meg is ismételtem, amíg vártam, hogy elkészüljön a zárójelentés… pont hívni akartam a Kedvest, amikor rám csörgött, hogy mikor jöhet értem…

közben az orvos is bejött hozzám, rákérdezett hogy vagyok, és elmondta a további teendőket… a lényeg, hogy jövő héten pénteken szedi ki a varratokat… addig ne menjek focizni a gyerekkel…

mivel még várni kellett a zárójelentésre, és kicsit fájni kezdett a fejem… az érzéstelenítő utóhatása… megint lementem egy kávét inni… a Kedves akkor érkezett meg… együtt mentünk föl a sebészetre, ahol már készen voltak a papírok… így indulhattunk haza…

gyakorlatilag egyáltalán nem fáj a műtét helye, csak feszít egy  kicsit, és itt-ott viszket… és a fejfájásom is abbamaradt…

szóval jól vagyok…